És talán majd egyszer
nemcsak két láb lóg be
Az Adria sós vizébe
És mossa partra kavicsokkal,
Hanem már négy láb,
Ami pontosan két pár:
A Tiéd és az Enyém,
Kategória: Vers (Page 3 of 4)
Békefi Luca Anna
Még hideg tél van, s nemsokára
Kellemes tavasz.
A tavasz mikor virágok nyílnak és
Pillangók szállva szállnak.
S te pillangókat kergetsz és
Virágokat tépekedsz.
És én boldogan nézve azt,
Hogy mit művelsz.
Vad virágok után, meleg nyár
És hőség.
Kis füleiddel port összecsapva
Jössz és futsz még.
Nyelvedre minden féle
Fűszál ragad.
S szót nem fogadsz mikor azt
Mondom:
Elég volt, mert fogad is piszkos marad.
Eljött az ősz és süvítő szél.
A fákról lehulló levél.
Levelek és kupacok
Kicsi tappancsod mocorog
Beköszönt újra a hideg tél és fagy.
S engem mosolyom újra elhagy.
De pici nyelved mely arcomat megnyalja.
Én boldogan nézek fel újra a szép napra
Régi világom talán már csak távoli emlék.
Bárhová néztem mindenhol esik csak szét.
Lassan eltűnik minden szép, s jó.
Akár az örök fehér, tavaszi hó.
Megyek-megyek, az utcán emberek.
Minden felé szürke, „bokanovsky egyének”.
Más-más arccal, hanggal s mégis mind egyforma.
Beállok színesen közéjük, ugyan vonakodva.
Repíts a holdra,
Ott majd minden súlytalanná alakul,
Minden gond, ami zavart,
Most egy perc alatt elszabadul.
Eltelt néhány év,
Egy örökkévalósággal is fel ért.
Lehetne már belőle elég!
Mégis olyan éles a kép.
Minden fájdalmas pillanat,
Az összes néma mozdulat.
Lapnak érzem magam,
Üresnek.
Hazug tintából, csak hazug szavak születnek
Hamis minden, ami csak szépnek látszik. Continue reading
Olyan vagy nekem, mint
az Achilles-ín
Nélküled a járás se
lehetséges.
Elvesztem az elmémben,
Nem találok ki a labirintusból,
A helyes utat eltévesztettem. Continue reading
Most csak úgy világgá mennék,
Mindent hátra hagynék,
De nem meghalni indulnék,
Csak úgy mindent elfelednék,
Pár perc lenne az egész. Continue reading