Megyek-megyek, az utcán emberek.
Minden felé szürke, „bokanovsky egyének”.
Más-más arccal, hanggal s mégis mind egyforma.
Beállok színesen közéjük, ugyan vonakodva.
Furán néznek, szemük rám szegezik.
Ekkor az ellenőr megérkezik.
Azonnal elképedt, testemet nézni,
Mi ez a sok szín mely díszíti?!
Hát elfelejtettem?! El kell fednem szürke festékkel mielőtt kiérek a házból!
Lelkem színei kicsapódtak rám,
Kérdezték bevettem e már a szómám.
Hazudni akartam, milyen kár hogy igaz vagyok:
Megmondtam hogy én szürke lenni nem akarok!
Készítette: DALL-E
Amikor megnézték régi lefejtős üvegem,
Tudták, cselekedniük kell helyettem.
Elvették hát színeim, megfosztottak tőlük.
Azt mondták jobb lesz, de így üresen…
Úgy érzem megőrülök…
Megőrültem. Egyik nap felkeltem, kimentem és a szürke utcát vörösre festettem.
Nem értem miért tettem. Nem értem hogyan…
Válaszokat akartam. Nem kaptam.
Nem volt köztük helyem, mert láttam mi a jó és a szép.
Óh Fordra, miért lettem egyéniség?!