És talán majd egyszer
nemcsak két láb lóg be
Az Adria sós vizébe
És mossa partra kavicsokkal,
Hanem már négy láb,
Ami pontosan két pár:
A Tiéd és az Enyém,
Ahogy ott egymás mellett ülve
Csendben nézzük a fénylő napot,
Ahogy testét elengedve zuhan a hegyek
mögé,
Ahogy a stéghez kikötött hajók
Ringatózva próálnak kijjebb vergődni,
Ahogy a turisták lassan pakolják holmijukat,
Hisz egész nap
A hajókon fedezték fel az apró kavicsokat,
Testük a zuhanó nap fényében fürdött,
És az Adria sós vize bőrüket tisztára mosta,
Ahogy most,
Kettőnk lábait,
És te gyengéden kezemért nyúlsz,
Rákulcsolod ujjaid az enyémekre,
És ezt a pillanatot nem engedjük csak úgy
el,
Hanem lassan
Átadjuk a hatalmas kék tengernek!