A Hajnóczy Kollégium újságja
Kiss Anna, Sztevics Viktória
“Sose add föl, mindig tarts ki! Sose nézz le, mindig csak egy célod legyen előre, tudod, az élet ilyen egyszerű.” /Halott Pénz/
Az iskolai bántalmazás napjainkban egyre gyakrabban van jelen hazánkban. Ezeknek az eseményeknek közvetlen szemlélői a tanárok és a diákok. Napi szinten lehet találkozni kétségbeesett szülőkkel, mert a gyermeküket bántalmazták, vagy mert a gyermekük bántalmazott valakit. Megkérdeztük az egyik diáktársunkat ezzel a témával kapcsolatban.
Online írásgyakorlatunkon megadott szavak alapján kellett történetet alkotniuk úsjágíróinknak. A szavak: kanapé, orkán, sóhajtás, belekeveredett, megtisztítani, ballagott, könyörgő. Emma történetét olvashatjátok.
Mindenki kifejezi valahogy azt, hogy miképpen érez. Van, aki verbálisan, és van, aki nonverbális jelekkel teljesedik ki inkább. Egyéntől függ, azonban a nemhez tartozó normák is befolyásolhatják a kibontakozás formáját.
Az tény, hogy mindkét nemnél a nevelés, a szülői példa alapján alakul ki az, hogy az egyén milyen szinten fejezi ki az érzelmeit. Egy ideig nem lehet különbséget tenni, de az általános iskola felső tagozatán erőteljesen megmutatkozhatnak a különbségek. A fiúknak ciki lehet akkorra már, ha társai édesanyjával látják, vagy ha éppen egy lánnyal finoman bánik, és nem éppen a haját cibálja. Az evolúció megalapozza a férfi és a női tulajdonságokat egyaránt. A férfinak a védelem és az erő volt a fontos, az érzelmek kevésbé domináltak, mint a nőknél, akiknek gyermekeket kellett nevelni és az anyai ösztön uralkodott bennük. A társadalom elvárta a férfiak fegyelmezettségét és visszafogottságát, és a hatalom ezekkel egyet jelentett. Manapság lazult ez az elvárás, egy síró férfit értékelni kell, ha kitárulkozik előttünk. A belső lánc mégis általában visszatartja az erősebbik nemet. A nők több embernek megnyílnak, de a férfiak van, hogy csak egy személynek öntik ki a szívüket, vagy éppen senkinek és megtartják maguknak.
Volt egy fiatalember, ki látva, hogy a világunk káoszba torkollik, úgy döntött, ezen változtatni kell. Az emberek nem foglalkoztak egymás érzéseivel, csak magukkal törődtek, a környezetüket figyelembe sem vették. Emberünk egyszerű hitelveket vallott.
„Ne kiabáljon senki, ha nem szükséges. A nyugodt hangnem is célravezető lehet˝. „Az ember saját korlátai rabja˝ ezen kell változtatnunk. Mindenki annyira korlátolt, amennyire akarja, és ezen változtathatunk, sőt változtatnunk is kell. Az emberiség nem létezhet érzelmek nélkül. Nem vagyunk robotok, nem lehet jégszívünk. Mi hasznunk van abból, ha kiabálunk? Persze jó érzés, mert lenyugtat (vagy nem).
Gálos Csanád
Történelmünk tele van bátrabbnál bátrabb emberekkel, akik még újabb, még veszélyesebb határokat feszegettek az emberiség érdekében. Mondanom sem kell, hogy voltak olyanok is, akik elbuktak ezeken a határokon. Most azokról a bátor vállalkozókról hoztam egy megemlékezést, akik az űrkutatás kietlen markában lelték halálukat.
Kovács Brigitta
Ez a kérdés számomra, egy közönséges diák számára is sértő. Akkor mit szólna Vergilius, vagy Defoe, vagy Ady?
A kultúrának mindig jelen kell lennie az emberek életében, mert „nem csak gyönyörködtet, de tanít is”-mondta ezt egyszer Horatius. Ha a költészet kiveszne a kultúrából, a kultúra pedig idővel kiveszne a világból, akkor az a világ üres lenne. Hisz’ honnan ered a költészet? Az emberektől, akik merték felvállalni eszméiket, majd beírták a történelembe azon ékes szólásaikat, melyek felnyitották a többiek szemét, és talán az egész életét megváltoztatták.
Az egyik elszaladt,
Futottam utána,
Mosolygott rám hátra fordulva,
Viccelődött, nevetett rajtam,
És én csak loholtam.
Wágner Réka
„Ha leírhatatlan, akkor ne írd le. Ha megfogalmazhatatlan, akkor ne fogalmazd meg. Nem kell esszét írni belőle. Senkinek nem kell beszámolnod és senkinek nem kell megmagyaráznod. Senkinek nem kell úgy elmondanod, hogy megértse. Aki megérti, szavak nélkül is megérti.” (Vámos Robi)
Megkérdeztem néhány kollégista társamat arról, hogy kiknek/kinek szoktak beszélni az érzelmeikről? Miért? Mindent elmondanak vagy csak a negatívat? Van valamilyen sorrend-e, hogy kinek mondják el legelőször? Bántja-e őket, ha nem úgy reagálnak, ahogy számítottak rá?
© 2026 KREDENC
Theme by Anders Noren — Up ↑
