A Hajnóczy Kollégium újságja
Sum Virág
„Úgy éreztem, rá van írva a homlokomra, hogy elsős vagyok.”
Gondolom mindenkinek ismerős ez az érzés. Az idősebbek mosolyogva, vagy épp undorodva gondolnak vissza az első napokra, míg a kilencedikeseknek új az élmény. Ebben a könyvben nem szerepelnek vérfarkasok, vámpírok, vagy más természetfeletti lények. Egy egyszerű gimis életet tár fel nekünk egy nem mindennapi lány, Lilla szemszögéből, aki kilencedikesként kezd egy Budapesti gimnáziumban.
Tóth Ágota Ráhel
Sötét van. Csak a feketeség van körülöttem. Szeretném azt mondani, hogy a látásom elvesztésével a többi érzékszervem kiélesedett, de csak óvatosan botladozom előre a semmibe. Ami eddig a környezetem volt, és az öt év alatt úgy éreztem, teljesen kiismertem, most új jelentőséget kap. Eszti levezet kézen fogva a konditerembe. Eddig nem is vettem észre, hogy itt ennyi lépcső van. Majd ő is kap egy szemtakarót és már ketten vagyunk ugyanabban a helyzetben. Most mi lesz?
Sejthetitek már, hogy a Hajnóczy-napok keretein belül megrendezésre került “láthatatlan vacsora” lesz a téma, amit mi magunk között egyszerűen és találóan csak vakrandinak hívtunk.
Miután lejutottunk a pincébe, kezdetét vette a gasztro-túra. Első állomásunkon fűszereket szimatoltunk, aki elég bátor volt, meg is kóstolhatta, majd a következő megálló a gyümölcsös asztal volt. Itt már inkább remekeltünk, zamatos szőlő, narancs és mennyei banán várt minket. Ezután jött a különböző italok és nasik ízlelése. Egy gyümölcslé, egy nasi, váltakozva.
Esztivel jó csapatot alkottunk és egymást túlkiabálva mondtuk a megfejtéseket, mire én felfogtam, mit is érzek, ő már bekiáltotta lelkesen, jómagam pedig szakértő egyetértéssel hümmögtem hozzá. Aki elég ügyes volt, azt is megtippelhette, milyen fajta csoki van és honnan. Majd miután ezzel is végeztünk, következett az este legjobb része. Egy terített asztal várt minket tele finomságokkal, édes, sós, gyümölcs, zöldség, ki mit kívánt éppen. Bekötött szemmel kellett kenyeret kenni magunknak, uborkát szerezni, vagy sajtot rakni a szendvicsünkre. Bár itt nem állt meg a móka, izgalmas új ízekre is bukkantunk, mint például a nutellás füstöltsajt. Tényleg jó. Próbáljátok ki!
A végén pedig megdicsértek minket a nevelőtanáraink és ajándékot kaptunk egy kis rágcsálnivaló formájában. Summázva az estét, talán eddig ez volt a legjobb program az itt eltöltött öt évünk alatt.
Vadinszky Réka
“Mi ez a drog? Rendmániás lettem, 6 órán át nem gyújtottam rá és nem ettem. Rendes, szenvedélymentes, mi ez? Análisan fixált személyiséget alakít ki?” “Négy számjegyű az IQ-m, mégis kihagytam valamit. Nem sokat. Majdnem nyomot hagytam a világban. Most majd egy helyen hagyok nyomot. A járdán.” Kinek mi jut erről a szóról eszébe? Limitless – szó szerinti fordításban korlátlant, határtalant jelent. Ugye, hogy más? De hagyjuk is ki a hosszas elmélkedést arról, a fordítók miért pont ezt a címet adták a filmnek, és ugorjunk fejest a történetbe.
A füsttengeren nem szűrődött át semmi, csak a jazzt éneklő énekesnő érces hangja. A dal oly finoman csengett, mintha attól félne, hogy megsértené az ember fülét, de egyben mégis követelőző volt, hogy már akkor is az agyadba vési a ritmust ösztökélve arra, hogy egész testedre kiterjedjen a felszabadult melódia. Csak egy zongora szabad csörömpölése és trombita halk búgása kísérte a szűzies hangot. Halk, nem kívánt moraj volt még hallható az ének alatt, mely az asztaloknál társalgó társaságoktól származott. A színes társaságban volt fekete, s fehér ember is egyaránt, csak egy dolog tartotta őket egy helyen békességben, ami nem volt más, mint a jazz kellemesen csengő dallama.
Szluka Bernadett
Alapítványunk a 2020/2021-es tanévben sikeresen pályázott a Nemzeti Tehetség Program keretén belül az Emberi Erőforrások Minisztériumához a Kredenc Kommunikációs Műhely komplex programjával.
Elvettek tőlem mindent, mindent apró darabonként, lassan, türelmesen. Végig néztem mindennek az elvesztését, nem tudtam ellene mit tenni. Nyúltam utánuk, harcoltam értük… A csatát elvesztettem, és most itt heverek a csatamező közepén, a vér már a testemre alvadt. Nem mozdulok, képtelen vagyok bármilyen reakcióra. Már csak én vagyok vissza, mivel már nincs életem, ezért nem azt kell elvennem magamtól, azt már elvette valaki más tőlem. A fizikai testtől kell megszabadulnom. Írhatnék levelet, de nincs kinek, már nincs senkim, s nem is lesz.
Leel-Őssy Judit
Könnyű földi álom
Borítsd reám tenyered,
Elmém sötétsége
Alvás közben kerget.
Nincs nyugalmam,
Szüntelen nyúz, nyaggat,
Elveszi tőlem
Az édes álmokat.
Fiktív történetet
Akarok élni,
És mindent én kitalálni,
Saját kezemmel megírni.
© 2026 KREDENC
Theme by Anders Noren — Up ↑
