Talán a hó nem is az, aminek látszik,
Nem az a fehér, fagyott dolog,
Amiben a gyerekek oly nagy kedvvel játszanak,
Vagy amit a hegyek takarónak használnak télen.
A hó lehet egy érzés is.
Talán nem mindenkinek ugyanazt a havat jelenti,
De pont ez a szép az egészben.
Míg nekem az jut róla elsőnek eszembe,
Hogy az utak járhatatlanok lesznek,
Ujjaim a kesztyűn keresztül is megfagynak,
És dideregve állok a buszmegállóban arra
a bizonyos buszra várva, Amin majd talán rajta leszel.
De, mint a hó sem,
Te sem gyakran jössz.
De neked teljesen mást jelent.
Te a boldogságot látod benne,
A meleg, téli napokat, amiket eltölthetsz
a számodra fontos emberekkel,
Ez a különbség kettőnk gondolkodása
között.
De ha mégis jobban belegondolok,
Lehet, én is kezdem megszeretni a havat.
Nemcsak a hó varázsa miatt,
Hanem mert rád emlékeztet.
A tisztaságodat,
Amit ha már megérintek, egyre többet akarok
belőle.
A gyönyörödet,
Amit egész nap csodálni tudnék.
A mosolyodat,
Mely ha megjelenik arcodon,
Teljesen elveszem varázsában,
És nem akarom, hogy ez valaha is elmúljon,