Démonok kergetnek ágyba,
Sebaj, fejem álomra hajtom mára.
Vajon kőből van ez a párna?
Mikor lett itt ekkora a lárma?
Baba sírást, majd gyermek kacajt hallok,
Egyszerre viszont nagyon nehezen, de alszok.
De most kezdődik csak a móka,
Hisz ma este is ütött a horror óra.
Egy szörnyű rémálom, mint szinte minden éjjel,
Felébredek, de nem érem fel ésszel.
Csak fekszem mozdulatlan,
Ahogy ott vagyok tudatosan tudatlan.
Az öcsém fent sincs, mégis beszél, míg én mozdulni se tudok.
Szerintem, ha megint elaszom, örökre úgy maradok.
Rám ült egy nagyobb démon, a mellkasomon hesszel.
Nem mozdul a szám, hiába ordítanám „Menj el!”
Becsukom szemem, le akarom lökni.
De akárhogy küzdök, nem tudok megszökni.
Én már csak próbálok levegőt venni.
Hajnali háromkor jusson nekem ennyi!