Sebestyén Gina
Én úgy gondolom,
hazugság, nem gondolom.
Én úgy érzem ez is hibás,
nem érzem.
Igazából nem érzek semmit
Page 2 of 11
Sétálok a part mentén, nézem ahogy a folyó sodor magával mindent, ami az útjába kerül. Szenvedélyesen, gyorsan, vadul tör utat magának. A gyönyörű téli tájban sétálgatok, s hozok minden terhet a lelkemben. A fekete kabátomban, a fekete kesztyűmben és a szintén fekete táskámmal hozom a sötétséget, a szenvedést a fájdalmat, a gyászt. Sokan mennek el mellettem, rohanva, biciklivel, autóval, kutyával vagy gyerekkel. Egy közös bennük: mind sietnek. Olyanok, mint a folyó. Nem törődnek semmivel és senkivel, nem élik meg a pillanatot, csak mennek és mennek, tapossák ki az utat, törnek előre. Az egyikük nekem jön, elvesztem az egyensúlyom, a táskámon kinyílik a kapocs. A papírok szétszóródnak. – Nagyon jó – gondolom magamban. A nő megáll, egy pillanatig nézi a papírokat, a földön heverő táskát, és hallgatja, ahogy nagyot sóhajtok. A leheletem látszik a hideg levegőn. A nő odarohan hozzám (végre tesz is valamit), próbál segíteni.
Az interjút készítette: László Patrik
A halál és a hozzá kapcsolható betegségek kérdése mindig is érdekelte az embereket. Évszázadok óta foglalkozik vele a vallás, az orvostudomány, a filozófia és az irodalom. Mi az betegségirodalom? Hogyan alakítja nagy költőink életét, gondolkodásmódját a betegségük?
Ilyen és ehhez hasonló kérdéseimre Kovács Veronika, betegségirodalom-kutató, a Pécsi Tudományegyetem Irodalom és Kultúrtudományi Doktori Iskola doktori hallgatója válaszolt.
Hasonló nap volt, mint a többi. Az idős úr a kávézó felé sétált, útközben meg-megállt i megszemlélni a virágokat, nézni a kék eget, vagy hallgatni a madarak csicsergését. A körülötte lévő világ élete derekán volt, ha hús-vér emberként láthatta volna a természetet, egy életvidám, mosolygós nővel találta volna szembe magát.
Utcákon sötétben
Emlékek sötétek
Gondolat megszűnve
Már csak egy halott
Élve halottnak lenni
Halottként élni
Minden óra
Minden perc
Minden másodperc
Minden pillanat
Minden gondolat
Minden érzés
Minden fájdalom
Minden öröm…
Cide
Az irodalom lelket teremt és testet öl
S mely esten ez megtörténi látszik
Ott kap észbe az ember, lelket ölt
Ezen nyugodtan néz, de csak játszik
Lechner Tímea
A 2024-ben elnyert Erasmus+ pályázat keretében, az Európai Unió által finanszírozott továbbképzésen vett részt kollégiumunk olasz nyelv és történelem szakos kollégája, Lechner Tímea. Az olasz művészettörténet témája köré szervezett kurzusra 2025. júliusában került sor, melyről képes beszámolót készített.
Petőfi meglátná ezt, leverné a monitort,
„Mit kezdjek én ezzel?
Emberiség, Forradalom, Szív, hol?”
Ady megkínálná egy cigivel,
„Írd újra, ha persze megy, de előbb igyál meg
két decit – talán többet,
hadd lásd, mi az élet, mi a semmi”.
Kosztolányi lassan öltözne,
az éjjelek hűs társa,
„A melankólia nem kód,
a bánat nem egy prompt-
A fájdalom kézzel írt szótár, nem szoftver”
Radnóti futna-
Nem a halál elől, hanem
attól, hogy lementhető a vers,
de nincs benne érzelem, nem érezhető.
Hogy a szenvedés is csak
egy szövegfeldolgozó algoritmus.
Nem szúró mellkas, nem remegő ujj.
Én most itt vagytok ti,
Klikk, kész, vers, slam.
Rímes? Talán. Ritmusos? Lehet.
„Kiváló minőség”.
Csak épp nem sajog
Nem ordít, nem karcol.
Nem bűzlik az alkoholtól.
Nem íródott elcseszett hajnali háromkor,
Nem könnyes, nem véres, nem érzelemmel van írva.
A gép nem felejti el a rímeket
De nem is fejezi be jól őket.
Te meg csak hagyod, hogy írja meg helyetted,
Az igazi költőd miattad sírnak,
hol a lelkiismereted?
Tehát valld be ember,
a lelked hibás!
Írd meg őszintén, órákon át hibázva,
mert csak úgy lesz értékes, őszinte,
ha az istenek sem büszkék rá.
F. D.
A hajnali csendet ébresztők ricsaja töri meg
Felkelsz és látod, új nap kerekedett
A reggeli harmat meg ott ül a füvön