Most már lelassulhatnak a dolgok.
Elszáll az idő, ami önmagában nem zavar.
Mert hova telepednék, ha tele vannak a polcok?
De néha az ember pihenni is akar.
Csak kellene néhány perc béke
Hiába kapom meg azt életem végére
De ha éveket kellene várni a nyugalomért
Az az élet nem túl sokat érne.
Vagy csak én ne lennék eléggé megérve?
Tényleg csak legvénebb éveimet elérve,
Akár a túlvilágra betérve
Kéne lerogynom két térdre
És a teremtőt könyörögve –kérve
Kapnám meg a nyugodalmat végre?
Nem…
Bárki is ezt vallja, én nem hiszem.
A remény hal meg utoljára
De csak mert ha ebből áll az élet, míg fiatal vagyok,
Én halok meg legelőször
Bár ezzel hátra sok reményt se hagyok.
Inkább hátradőlök, pihenek egy nagyot.
Hadd szálljanak szabadon a gondolatok.
Terheimet otthagyom, mint csapot-papot.
És néhány órára inkább csak… hallgatok.
Buják Rowenna rajza
Szóval, nem azt cselekszem, mit fejembe akarnak verni.
Nem fogok minden reggel ötkor felkelni.
Nem leszek az, ki hallgat minden szóra.
És ha emiatt „nem viszem majd semmi jóra”,
Hát legyen.
Akkor is inkább követem saját fejem.
Tökre nem érdekel, ha nem leszek birodalmi,
Vagy valaki szerint segg hülyén fogok meghalni,
Mert amíg eszem, iszom, napjaimat élvezem.
Addig hadd legyen az én dolgom, hogy hogy élem az életem.
***
(Szentimentalista stílusban)
Gyorsul a világ, az ajtók bezárulnak.
Szedem lábaim, de fogy a remény..
Hajj, egykori barátim is elárultak,
A bánat maradt egyedül, kii enyém.
Szeretnék megállni, fusson az ár tovább
Mert lelkem, szívem békét nem lel
Inkább érjen utol, s tisztítson meg már…
Mossa el fájdalmaim a pusztító tenger
Kegyelmezz, óh, atyám!
Nem látod, szemeim könnyben állnak?
Nyújts nékem kötelem majd azt megfogám
Mielőtt végleg karjaiba veszek a magánynak.
Nem akarok hallgatni a démosz szavára
Nem fecsérlem napjaim hajnali Koránra
Nem munkálom más kertjét egy tallér árán.
Nem akarom elcipelni lelkem a halálba.
Elvonulok inkább egyedül magamban
Hallgatom fák közti madarak szavát
Messzire futok szenvedésem elől.
Ne is érezzem fájdalmaik szavát.
Nem leszek báró, de herceg, se király
S ha azt mondád, emiatt szégyenben pusztulok
Hát legyen! Ne legyek senki e Földön!
E világban, ki engem rég cserben hagyott.