Envy
I chipped the feathers of my dove
She always flew so gracefully
Freely, like she wasn’t mine
As if her hapipiness didn’t belong to me
She learned it all so quickly
That now she can’t glide or even take off
She learned, but still She can only think of
The same freedom that was only a dream in my head
But if I can’t have it, then why can a damn bird?
Why couldn’t MY wishes ever be heard?
You can’t even really think, my pretty dove
Or are the skies the one thing you truly love?
You seem so empty now that you can’fly
Your thoughtless gaze makes my heart dry
I cut off my arms to feel the pain
I cut them off for you, my grey beauty
Now we can both live our lives in vain
We can just hate eachother truly
Until your feathers finally grow back again
So you can be one with the sky, like before
While I stay here, without what I love, or need
Cause without hands.
I can’t even open my bedroom door. |
Irigy veszteség
Nem szégyellem én, amit tettem
Megcsorbítottam gerlicém tollait
Úgy szárnyalt ő, mintha szabad lenne
Akinek boldogsága nem is hozzám tartozik.
De oly gyorsan meg is tanulta ezt ő,
Töredezett tollaival már szélbe sem kaphat
Elillant belőle kedv, s erő
Kívánkozott a szabadságért, mi már csak gondolat
Szabadság, mi nekem sosem volt
A szabadság, mely bennem csak álomként tarolt
Ha én nem lehetek szabad, egy madár miért az?
Nekem is volt vágyam… Semmit nem ért az?
Gondolkodni sem tudsz, te szép kis gerle
Vagy tényleg csak a röpködés, mi boldoggá tenne?
Oly üresnek látszol, hogy nem fekhetsz az égen
Sóvár tekinteted szinte elszárítja szívem.
Levágtam a karjaim, hogy fájdalmadat érezzem
Te szürke gyönyörűség, ezt csakis érted tettem
Szenvedünk, míg életünkbe érkezik a szürkület
És elnyelhet minket az egymás iránti gyűlölet.
Vagy amíg tollaid szépen visszanőnek,
S újra uralhatod egek magaslatát
Míg én itt ragadok, csonkán, magányosan
Mert kezeim nélkül…
Ki sem tudom nyitni hálószobám ajtaját |