Ősz van már a naptárban.
De a nap kint még melegen süt,
A diákok már a padban ülnek,
És eszük még a nyárra visszarepül.
Vonat ment, s rajta ültünk,
Ablakán a táj gyorsan suhant,
Fülledt meleg járta át,
A kicsiny kis vagonokat.
Fák és bokrok mind rokonok,
Együtt laknak mindenfelé,
Elhagyatott állomások,
Hol már egy ember sem henyél.
Csendben vagyunk, nem mozdulunk,
Feje a vállamon pihen,
A vonat csak suhan velünk tovább,
S életünk végállomásán pihen meg végleg.
Te sem tudod, én sem tudom,
Hogy jutottunk el idáig,
Te leszálltál, de nem néztél vissza,
S szívünk hirtelen kettéválik.
Utazom még talán most is,
Elveszett lelkem retúr jegyet vett,
Állomás állomást követ,
De te sehol nem csatlakozol be.