Farkas Róbert
Rendhagyó utazásra határozták el magukat kollégistáink, amikor belevágtak a Trame Erasmus+ programba. Tegyük hozzá, nemcsak ők, hanem a szervezők is új és ismeretlen ösvényeken jártak. Az alapötlet szerint Európa különböző feléből érkezett diákok együtt fedezik fel az egyes országok római kori világörökségi helyszíneit. Változatos és élményalapú foglalkozások között ismerkedtek meg a kultúrák és népek ókori és modernkori vándorlásának hatásaival, egymás értékeivel, sajátosságaival. Miért fontos ez a megismerés, miért lényeges ez a folyamat?
Az emberi természet ősi és öröklött sajátossága, hogy a túlélés érdekében kódolva van belénk az ismeretlentől való tartózkodás és félelem. Ennek leküzdése csak a másik megismerésén keresztül vezet. Így kerülhetünk közelebb egymáshoz és válhatunk nyitott és öntudatos európai polgárokká, erről szól pályázatunk is.
Az őszi felvezető programsorozat során a Pécsi Világörökség munkatársaival együttműködve különböző foglalkozásokon vettek részt történelem szakkörös kollégistáink, ahol megismerkedtek az ókori kulturális hagyományokkal és örökségi helyszínekkel. A foglalkozássorozat végén a résztvevők kreatív alkotással fejezték be a megismerés folyamatát. Készítettünk társasjátékokat, festményt, sírkamra makettet, 3D nyomtatóval örökségi helyszínt, írtunk újságot a programokról. Részben ezeket fejlesztettük tovább szerbiai útunk alkalmával. Viminacium ókori városába utaztunk el egy hétre, az itt kiépített régészeti parkban zajlottak a rendezvények. Stílszerűen római legionárius barakkok mintájára épített apartmanokban nyertünk elhelyezést.
A terv szerint rengeteg ötletet, produkciót összerakva fejlesztünk közösen egy stratégiai társasjátékot az ókori népmozgásokról, különböző karakterekkel (gladiátor, kovács, halász, szexrabszolga, történész). A kezdeti megilletődöttség után csapatunk leküzdve a nehézségeket az építő egymásrautaltság jegyében elkezdte kibontakoztatni képességeit. Kitűnő csapatmunkával vettük ki részünket a műhelymunkákból, a mozaikkészítésből. Az estéink sem teltek eseménytelenül. A közös játékest és moziest után táncesten kellett bemutatnunk nemzeti sajátosságainkat. Elfogultság nélkül kijelenthető, hogy a körtáncban előadott pattogós csárdásunk óriási sikert aratott, percekig tartó ovációval ünnepelték csapatunkat és rengetegen csatlakoztak hozzánk!
Áprilisban Pécsett együtt folytatjuk…immár házigazdaként.