Te apró kincs,
A hatalmas Földnek felszínén,
Akit ha bárki megpillant,
Levegőért kapkod,
Hisz szépségedtől,
Elállt lélegzete.
Te egyetlen piros tulipánja,
A hatalmas Holland mezőnek,
Körülötted mindvégig csak fehérek és feketék,
Csak te vagy az egyetlen színes az én szemeben.
Mindenki csak téged akar,
A te pirosló gyönyörödet,
Mert te vagy a legkülönlegesebb,
Amit eddig emberi szem megfigyelhetett.
S én téged nem csak úgy félig leszakítottalak,
Nem törtem ketté gyenge, lágy száradat,
Hanem a földből szedtelek ki,
Hosszú gyökereiddel együtt.
Hazavittelek,
Kaspóba tettelek,
S mindennap vízzel ápolom virágodat.
Gondoskodom rólad,
Nehogy elhervadj,
Nehogy rosszul érezd magad társaságomban,
És hogy még sok ezer éven keresztül,
Újra és újra,
Pirosló gyönyörödben vessze el tekintetem.