Volt egyszer egy öreg bölcs, aki már évtizedek óta élt egy eldugott erdő mélyén. Az emberek ritkán jártak arra, és amikor mégis, akkor csak ritkán beszéltek a bölccsel, mert úgy gondolták, hogy az öreg férfi túl bölcs, és túl idős ahhoz, hogy bárkivel is foglalkozzon. Az öreg bölcs azonban szerette, amikor az emberek megfordultak a környékén, mert akkor mesélhetett nekik a tapasztalatairól, amiket az évek során szerzett.
Egy nap az erdőbe betévedt egy fiatal lány, aki eltévedt a családjával. Az öreg bölcs észrevette, hogy a lány elcsüggedt és tanácstalan, így odament hozzá, és megszólította.
„Miben segíthetek neked, kislány?” – kérdezte az öreg bölcs.
„A családom eltévedt, és nem tudjuk, hogy merre van az út. Az erdő olyan nagy és sűrű, hogy nem találjuk a kiutat” – válaszolta a lány.
Az öreg bölcs elmosolyodott és azt mondta: „Nem kell aggódni. Térjünk vissza a kunyhómhoz, és adok neked valami tanácsot, ami segíthet az utad megtalálásában.”
Buják Rowenna festménye
A lány örömmel követte az öreg bölcset, aki megosztotta vele az élete bölcsességeit. Elmesélte neki, hogy a természet mindig ad valami jelet, ami elvezetheti az embert az útjának helyes irányába. Megtanította a lányt arra, hogy figyeljen oda az apró dolgokra, a madarak énekére, a fák árnyékára, és az állatok mozgására, mert ezek a jelek sokkal fontosabbak, mint az emberek által jelölt utak.
A lány figyelmesen hallgatta az öreg bölcs szavait, majd hálásan köszönte meg a segítségét, és folytatta az útját a családjával együtt. Az öreg bölcs boldogan nézte őket, és azt gondolta, hogy az életben a legfontosabb az, hogy megtaláljuk az utunkat, és bölcsen járjuk azt.
Azóta is az öreg bölcs él az erdő mélyén, és továbbra is osztja bölcsességeit mindazokkal, akik eltévednek a környékén. Az emberek gyakran megfordulnak nála, hogy kérjenek tanácsot.